Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen a blog témája, úgy éreztem valamiféle tematika mentén kellene haladni. Aztán úgy döntöttem, hogy éppen megfelelő lesz az életem is, így lett a blog címe Életemen át. Ami pedig az életemben az egyik legfontosabb esemény lesz hamarosan, egész pontosan 3 hét múlva, hogy férjhez megyek, feleség leszek. Aki ismer, tudja, hogy egyszer már voltam eljegyezve. Abból az eljegyzésből végül nem lett házasság.

Nagyon sokat tipródtam és gondolkodtam abban az időben, hogy miért nem és mégis mire várok, mi kell még, hiszen itt van egy rendes srác, rendes, szép életünk lehetne. Valami mégis hiányzott. Azt mondtam Apukámnak, akkor, amikor erről beszélgettünk, hogy "Apa, én nem tudom elképzelni, hogy akkor most már ez lesz egész életemben, nekem még kell a Nagy Szerelem".  Gyötrelmes időszak volt, akkor is nagyon nehéz megszakítani egy hosszú, komoly kapcsolatot, ha már érzed, hogy nem megy, nekem legalábbis nehezen ment. Viszont, megérte, mert aztán csak beköszöntött a Nagy Szerelem és most, 3 hét múlva a felesége leszek. :)

Soha nem voltam egyébként az a lány, aki már kislánykorában az esküvőjét tervezte, soha nem vágytam nagy, csillogós, hercegnős ruhára, hetedhét országra szóló lakodalomra. Amikor Apukám felesége megkérdezte pár hete, hogy milyen színű lesz a szalvéta, hirtelen nem is tudtam mit mondjak, egy "hátőőő, khmm, fe..fehéér, azt hiszem?" jött ki a számon. Nem igazán foglalkoztatnak ezek a dolgok, hogy a meghívó passzoljon az esküvő "tematikájába", (pont jó tematika, ha az esküvő tematikája maga esküvő) meg, hogy a szalvéta harmonizáljon az ültetőkártyával. Ne legyen tök más persze.. Ettől függetlenül most, hogy így belegondolok elég szép lesz a dekorációnk, egyszerű, de szép. De ez csak sokadlagos kérdés..

Sokkal inkább foglalkoztat az, amiről a házasság szól, mint maga az esküvő. Legyen szép és meghitt, legyen egy szép, hozzám illő és kényelmes ruhám, legyenek ott, akiket szeretek és érezzék jól magukat. De ez csak egy nap, elmúlik és maradnak a fényképek, meg a videó, amiket majd nézegethetünk, ha nosztalgiázni támad kedvünk. Mi ketten viszont ott leszünk egymásnak, egymással, minden egyes nap, remélhetőleg halálunk napjáig. Nagyon, nagyon fontosnak tartom, hogy amikor valaki házasságot köt, tudja, érezze, hogy mi a lényeg, olyan fontos ez nekem, hogy még a csuklómra is tetováltattam ezt a bibliai részt: (nem az egészet, hanem a betűjelét:) ) 

 „A férfi ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Nagy titok ez, én  pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint  önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét."

Számomra nagyon fontos, (csak, hogy nyomatékosítsam :) ) , hogy amikor házasságot kötünk, családdá válunk. Illetve nem feltétlenül szükséges hozzá a házasság, ha egy pár sok sok éve együtt él vagy élettársak, számomra akkor ők is egy család. Ellenben nekem a házasság nem csak egy papír. Sokkal sokkal több, egy megerősítés, hogy igen, vele szeretném leélni az életemet. Talán sokan gondolják azt, hogy akkor válik egy házaspár igazán családdá, amikor gyerekük születik, én viszont azt vallom, hogy onnantól kezdve, hogy férj és feleség vagyunk, azzal megszületik egy új kis család, mely aztán gyarapodik, ha minden jól megy, és ha a pár szeretne gyereket, ha nem, akkor maradnak ketten egy család.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a családunk, szüleink, testvéreink, nagyszüleink és a tágabb kör ne számítana, sőt. Ez egy elszakíthatatlan, nagyon fontos, örök kötelék. 4 testvérem van, el sem tudom képzelni, hogy ne lennének vagy ne számítanának. Viszont, ha valaki úgy áll hozzá a házassághoz, a házastársához, hogy férjem/feleségem még lehet később más, akkor lesz is.. mert szerintem egy egészséges önérzettel/önértékeléssel rendelkező személy, nem viseli el hosszú távon, de legalábbis nem egy egész életre, hogy annak, aki számára a legfontosabb, akkor az visszafelé ne ugyanúgy működjön. Ezt magamban mindig úgy szoktam elképzelni, hogy van három halmaz, az egyik halmaz a feleség családja, a másik a férj családja, a harmadik pedig a férj és a feleség. Ezek a halmazok összeérnek, vannak közös metszéspontok és vannak külön lévő részek. Viszont muszáj, hogy a hangsúly meglegyen. Egy igazán jól működő házasságban elkerülhetetlen, hogy a házastársam legyen az életemben az első, elkerülhetetlen, hogy kompromisszumokat hozzunk a másikért, hogy támogassuk a másikat a céljai, álmai élérésben, oda-vissza, annak érdekében, hogy együtt valami tökjó dolgot hozzunk létre. Ha ezek nem működnek, az szerintem nagy baj, az egyik fél könnyen úgy érezheti, hogy ő nem számít, hogy ő feladja az életét, vágyait, céljait a másikért, aminek egy egész életre szóló kapcsolatban/házasságban nem szabad megtörténnie, mert nem lesz boldog és akkor mi értelme van?

Nagyon szép dolog, sőt, a legszebb és az egyik legnagyobb teljesítmény 50-60 éveket leélni együtt, ha az általánosságban boldogságban telik. Ami nem azt jelenti, hogy az első nehézségnél el kell menekülni, mert "nem működik" és 50 éven át folyamatosan a boldogság rózsaszín felhőjén csücsülve kell fütyörészni. Mert egy biztos: nehézségek lesznek. A titok: együtt megoldani a nehézségeket és újra és újra a másikat választani. Ellenben soha nem értettem azokat az idős házaspárokról szóló történeteket, amikor Marika néni 60 évet lehúz Pista bácsi mellett, folyamatosan kiszolgálva férjét, csak az ő érdekeit nézve, miközben esetleg 1-2 pofon is elcsattan, akár lelkileg, akár fizikailag, mert "én megfogadtam, hogy örökre" és időközben Marika néni élete elveszett. Ezt nagyon szomorúnak tartom. 

Csak, hogy egy példát hozzak a saját életemből: vőlegényem motorversenyző és bicajversenyeken is szokott indulni. Sok erőfeszítésembe telt és előfordul, hogy telik is, az, hogy annyira tudjam támogatni, amennyire szeretném és amennyire támogatom. Volt már rá példa, hogy igazából nem lett volna kedvem elmenni egy-egy versenyre, mert éppen egymillió más dolgom volt, mert a húgomnak sportbemutatója volt vagy éppen csak, mert fáradt voltam és nem vágytam másra, mint otthon tenni-venni. De tudom, hogy ez neki nagyon fontos és ilyenkor kell egy kicsit az embernek visszavenni önmagából és a másikat előtérbe helyezni, DE ez csak úgy működhet, ha más helyzetben pedig a másik fél ugyanígy téged helyez az első helyre. Ez persze nem azt jelenti, hogy duzzogva mentem volna akár egyetlen alkalommal is, sőt, örömmel segítek, mosom a sisakját, a motorját és izgulom végig a versenyeit és nagyon büszke vagyok rá. Amióta együtt vagyunk, az összes versenyén ott voltam és amikor csak tehetem, ott is leszek. De még így is, biztosan lesz rá példa a közös életünkben, hogy tényleg nem fogok tudni ott lenni, mondjuk sok hónapos terhesen nem szeretnék majd a porban álldogálni, illetve vannak olyan megismételhetetlen és fontos események az életben, mint például a gyermek születése, ami nyilvánvalóan mindent felülír és megváltoztat. 

Szóval, nagyon okosan kell ezt csinálni, de ha minden jól megy itt lesz egy egész élet előttünk, hogy gyakoroljunk, fejlődjünk és eszerint az idézet szerint éljünk, ami szerintem nagyon jól megmutatja a házasság lényegét:

És akkor Almitra szólott újra, és azt mondá: És a Házasság, Mester? 
És ő így válaszolt:
Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre [...]
De együttlétetekben legyenek távolságok. 
És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között. 

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között. 
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből. 
Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek. 
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet. 
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.
Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét. 
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.

És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel: 
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól, 
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik.

(Kahlil Gibran)

Aztán lehet, hogy tök rosszul látom, nem vagyok mindent tudó és megmondóember sem :)  Majd az élet megmutatja :) 

Ti miért házasodtok vagy nem házasodtok? Mit tartotok a legfontosabbnak egy házasságban? Mi lenne az az indok, ami a holtodiglan-holtomiglan fogadalom ellenére egy idő után már nem férne bele?