Az elmúlt pár évben egyre többször jön elő ez az introvertált vs extrovertált személyiségtípus téma, mégis még sokan nem tudják mit is jelent ez két "fura" szó, magyarán ha valaki inkább befelé (introvertált) vagy kifelé (extrovertált) forduló/élő típus. Mondják, hogy a mai világ sokkal inkább az extrovertált személyiségűeknek kedvez, mert ugye el kell magát adnia az embernek meg a középpontban kell lenni, ahhoz, hogy valaki érvényesülni tudjon. 

Szerencsére viszont egyre többen ismerik, elismerik és felismerik az introvertáltság előnyeit, és nem csak annak hátrányait látják, miszerint  "milyen magába forduló ember, biztos valami baja van" , én legalábbis szeretem magamban, hogy introvertált vagyok és amikor pár éve először olvastam erről és tízből kilenc jellemző egyből illett rám, örültem, hogy na végre, ezekszerint mégsem vagyok én olyan furcsa. Onnantól kezdve tudatosan kerestem az erről szóló cikkeket, kitöltöttem több különböző tesztet, melyek mind megerősítettek abban, hogy nagy százalékban vagyok introvertált és kisebb százalékban extrovertált. Szóval nem vagyok úgymond hardcore befelé forduló vagy mizantróp, azaz embergyűlölő, meg antiszociális, sőt, kifejezetten szeretem az embereket és szeretek olyan társaságban lenni, ahol érzem, hogy szeretnek, megbecsülnek, szeretek beszélgetni, információt cserélni, új dolgokat megismerni. 

Pár napja szembe jött velem EZ a cikk a Nők Lapja oldaláról és gondoltam végigmegyek rajta, mi az, ami rám jellemző a felsorolásból. Mert azért az introvertált személyiségű emberek sem húzhatók fel egy kaptafára, mindenkinek megvannak a saját, csakis rá jellemző vonásai.

1. " Szeretem az embereket, de csak mértékkel. A szervezetem nem bírja, ha az aurámba hatoló idegen aurák száma meghaladja az egyet; ha az egy négyzetméterre eső emberek száma kettő fölé kúszik. Fáraszt, leszív és zombivá alakít a tömeg. "  

Nagyon jellemző. Kifejezetten szeretem az embereket, új arcokat megismerni, ellenben nem bírok hosszú hosszú órákat idegen, új társaságban tölteni, vagy ha mégis, akkor másnap teljes nyugalom kell, lehetőleg senki ne akarjon tőlem semmit, olvasok, sorozatot nézek, nem vagyok elérhető. 

2.Szeretem a társas programokat, de azt sem bánom, ha egyedül maradok bennük. Szeretek egyedül utazni, étterembe, színházba, uszodába járni, a csendes megfigyelő szerepében sodródni, mozizni. 

Ez teljesen így van. Emlékszem, amikor ismerkedtünk a férjemmel, beszélgettünk és megkérdezte, hogy mit csinálok aznap, mondtam, hogy megyek koncertre. Kérdezte, kivel? Egyedül - válaszoltam. Egyedüüül?- kérdezett vissza meglepve. Igen, egyedül mentem, mert épp egyik barátnőm sem ért rá és a koncert tök jó volt. Sőt, voltam már egyedül moziban is, úszni is, vásárolni kifejezetten egyedül szeretek, sőt, az egyedül utazástól sem rettennék meg, szeretném egyszer a Santiago de Compostela zarándokút legalább egy részét bejárni, bár erre lehet, hogy csak nyugdíjasként lesz lehetőségem. Nagyon szeretek csak úgy egyedül sétálni és van egy olyan perverzióm, hogy szeretek belesni mások ablakán séta közben, látni, hogy ki mit csinál. Persze nem bámulok befelé, mint valami őrült, épphogy csak bekukkantok, ahogy elhaladok 1-1 ablak előtt, megnézem, hogy van berendezve a szoba és kreálok a fejemben egy kis történetet a családról például, akit "meglestem" :) 

3.Szeretem a péntekeket, de nem azért, mert kezdődik a buli, hanem mert véget ért a hét, jön a pihenés, a töltődés.

Bingó. Ma pont péntek van, alig várom, hogy edzés után hazaérjek és elkezdjem olvasni a tegnap vett könyvemet. Azért egy kis társasági élet is bele fog férni a hétvégén.

4. Szeretek szórakozni, csak épp nem úgy, mint a többség. A részeg buli, a féktelen mulatás, a vad stroboszkóp, a dübörgő diszkó nem az én műfajom, helyette a barátaim biztonságot, vidámságot, megértést adó gyűrűje az, ahol szárnyalok.

Igaz is meg nem is. Voltam már féktelen buliban, ahol nagyon jól éreztem magam. Itt inkább a mennyiségen van a hangsúly. Képtelen lennék minden héten bulizni, mint, ahogy képtelen is voltam tiniként is, most pedig aztán már végképp nem erről szól az életem. Sokkal többet jelent egy igazi, mély baráti beszélgetés fontos dolgokról, egy pohár borral a kezünkben. Emlékszem, egyszer voltam egy baráti összejövetelen, ahol én voltam az új lány, mindenki ismert mindenkit. Tök jól éreztem magam, beszélgettem sok emberrel, társasjátékoztunk, igazán büszke voltam magamra, hogy elsőre milyen jól kijöttem mindenkivel. Mígnem pár nap múlva hallom, hogy jó fej ez a Kata, de olyan kis csendes. Nem akartam elhinni, utána többször eszembe jutott, talán az asztalon kellett volna táncolnom, hogy kevésbe visszahúzódónak gondoljanak..? Nem értem.

5. Szeretek beszélgetni, de energiabank nem vagyok! Sokáig nem ismertem fel, hogy az emberek zöme mágnesként tapad az empatikus, türelmes, jóindulatú, kedves emberekre, hogy aztán egoista kannibálként az utolsó energiacseppet is kiszívja belőle.

Pfűű, de igaz. Nincs semmi, ami jobban leszívná az agyam, rossz értelemben, mint a semmitmondó fecsegés. Az időjárásról vagy a "hogy vagy, én jól vagyok, de a Marika néni a hentesnél.... stb" és elmeséli az életét és a Marika néninek az életét, akit nem is ismerek. Beszélgetni szeretek és hallgatni is szeretek, van, amikor kifejezetten csak hallgatóság szeretek lenni és csak ha kérik, adok tanácsot, akkor mondom el a véleményem. De olyan emberekkel, akiket ismerek és akiknek tudom, hogy számít a véleményem. 

6. Szeretem a hozzám picit sem hasonlító embereket, de csak addig a pontig, amíg ők is tiszteletben tartanak engem, a határaimat, a másságomat, ha nem erőltetnek rám beszélgetést, véleményt, programot.

Igaz. Hogy is mondjam, már-már csodálom azokat az embereket, akiknek természetesen jön az, hogy képesek sok ember előtt teljesen összeszedetten beszélni, akik könnyedén tudnak viccelődnek másokkal, akik tök spontánok. Nekem ez sokkal  nehezebben ment mindig is, bár azért javultam gimi óta mondjuk, ahol én voltam az a diák, aki bár mindig gondolt valamit az adott témáról vagy arról, hogy " vajon mire gondolt a költő", de soha nem mertem elmondani, azt gondolván, hogy ez hülyeség. Aztán, amikor sokadjára kiderült, hogy nem hülyeség, mert más is azt gondolja, csak én épp más szavakkal fogalmaztam meg, kezdtem el értékelni a gondolataim. 

7. Szeretek hallgatni, figyelni, tapsolni, de a színpadra nem vágyom. Tipikusan azok közé tartozom, akik közönségnek kiválóak, de én magam kiválóan megvagyok közönség nélkül. Ha színpadra küldenek, abba mindig belehalok.

Nagyrészt igaz, bár írni nagyon szeretek, az az én színpadom és azt is szeretem, ha van hozzá közönségem, mondjuk ez is jellemző az introvertáltakra, hogy írásban sokkal jobban kifejezik magukat, ahogy rám is 1000%-ban igaz  ez. De amikor "szerepelni" kell, arra nagyon fel kell készülnöm, akár kiselőadást kellett régebben tartani az egyetemen, akár a munkámban, biztos, hogy előtte napokat készülök rá, hogy mit mondjak, hogy mondjam, hova álljak, hova vetítem ki, satöbbi. Sokat javultam mondjuk ebben, mert sokszor voltam olyan élethelyzetekben, ahol muszáj volt megerőltetnem magam, úgyhogy már azért nem rettegek ezektől a helyzetektől, sőt, előfordul, hogy örülök is neki vagy kifejezetten keresem a lehetőséget az ebben való fejlődésre, mert kihívás és ha sikerül, büszke vagyok magamra. Külföldi létem során például nagyon sokat fejlődtem ebben, mert ott az elején minden apró dolog új volt, amiben helyt kellett állni, ráadásul idegen nyelven, így úgy voltam vele, ha egy külföldi országban sikerült (túl)élnem,  barátságokat kialakítanom, akkor azért nagy baj nem lehet velem.

8. Szeretem az új impulzusokat, de csak finom dózisban, ha túl sok információ ér – képek, illatok, zajok, rezgések, érzések – felmosóronggyal lehet csak összeszedni.

Ez annyira mondjuk nem igaz, szeretek új dolgokat, információkat megismerni, az sem baj ha sok jön egyszerre, majd szelektálok.

Szóval, introvertáltak, higgyetek magatokban, legyen önbecsülésetek! Szerintem, sajnos sokszor együtt jár az introvertáltsággal az, hogy kisebb az önbecsülésünk, konfliktuskerülők vagyunk (ez mondjuk nem feltétlenül rossz mindig) nehezen mondunk nemet vagy, hogy a komfortzónánkon kívül eső feladatokat nem szívesen vagy félve végezzük el. Én kifejezetten dolgozom azon, hogy ezeken a tulajdonságaimon javítsak. Ellenben empatikusak vagyunk, könnyen bele tudjuk élni magunkat más helyzetébe, átérezzük más emberek bajait-félelmeit, rám legalábbis elég jellemző ez. Nem hülyeség, amit gondoltok, nem vagytok furák, csak mások, egy kicsit :) Keressétek a kihívásokat, ha úgy érzitek szeretnétek fejleszteni az emberekkel való kommunikáció képességét. Én például évek óta tervezgetem, hogy újra tanuljak valamit munka mellett, ami remélhetőleg jövőre meg is valósul és, ahol a szóbeli vizsgázás biztosan kihívás lesz megint, de legalább fejlődöm abban is. Vagy például jövőhéten újra elkezdek franciául tanulni, a két nap alatt nagyjából ötször jutott eszembe, hogy jaj de izgulok és vajon, hogy fogok tudni megszólalni és mi lesz? Pedig nem lesz semmi félelmetes.