Az elmúlt napokban teljesen véletlenül 2 darab hasonló témakörben is olvastam egy-egy cikket, mindkettő a nők gyermek előtti, illetve utáni munkavégzését boncolja. Az egyik a HVG-n a másik az általam nagyon kedvelt WMN-n jelent meg. A cikk olvasása után egyből gondolkodóba estem, persze elsősorban a magam szemszögéből vizsgáltam a témát.
Felettébb furcsának találom, hogy a 21. században még mindig kérdés, hogy ugyanazért a munkáért egy nő miért kap kevesebbet, mint egy férfi, hogy miért lepődnek meg sokan, ha egy nagy cég vezetője egy nő, ha valaki a 3 éves GYES után kifejezetten szeretne visszamenni dolgozni (vagy akár előtte, ha megteheti szíve-joga) Persze, nincsen veszélyesebb, mint egy okos nő, biztosan tudja ezt sok férfi is...
Még mindig nagyon erősen él a patriarchális társadalmi modell Magyarországon, szinte kiröhögik azt a férfit, aki mondjuk GYES-re menne, mert a felesége jóval többet keres.
Az arany középút megtalálását vallom, illetve azt, hogy mindenki csinálja úgy, ahogy neki jó. Ha van rá jó lehetőség és igénye is van rá, menjen vissza dolgozni x idő után, ha pedig valaki teljes egészében kiteljesedik a gyereknevelésben és megteheti, hogy 10 évig háztartásbeli legyen, akkor tegyen így.
Részemről nem tervezem feladni önmagamat azután sem, hogy anya leszek, annak ellenére, hogy ez az első időszakban elkerülhetetlen és szeretném is kihasználni azt a 3 évet, amíg otthon lehetek a gyermekemmel, szerintem ez is nagyon fontos a kötődés kialakításához. Még mielőtt bárki azt hinné, hogy munkamániás némber vagyok, leszögezném, hogy nagyon várom, hogy anya legyek, hogy lássam, ahogy a kislányom/kisfiam fejlődik, nyílik az értelme, megszólal, feláll... Életem legnagyobb dolga lesz az anyaság. Viszont. Szeretem a munkámat és szeretek dolgozni, szeretnék benne fejlődni, tanulni, és ha eljön az idő előrébb lépkedni a ranglétrán, amihez nem tehetem meg, hogy éveket otthon legyek majd és nem is szeretnék. Nem hiszem, hogy a női szerepek közül bármelyiknek ki kellene zárnia a másikat. Egy nő, ha szeretne, lehet szerető feleség, gondoskodó anya és dolgozó nő egyszerre, sőt, ma már, legalábbis az én környezetemben, ez a jellemző, van olyan kolléganőm, akinek gyermeke van, és bár nem 8-10 órákat dolgozik, hanem 6-ot, így biztosítva, hogy az időbeosztás zökkenőmentesebb legyen, vagy bár gyermekükkel még otthon lévő anyák, akik bevállaltak otthonról egy kis plusz munkát. Arról nem is beszélve, hogy a három top manager, akinek munkáját támogatom a cégnél, mindhárman nők, ketten kisebb gyerekkel..
Nagyon felnézek ezekre a nőkre, mert egyáltalán nem lehet egyszerű megfelelni a társadalom, esetlegesen a család elvárásainak, de, ami még fontosabb, a saját elvárásainknak. Másrészt nagyon felszabadító érzés lehet, amikor el tudják engedni a kezdeti lelkiismeret furdalást, elengedni, hogy attól ő még jó anya, hogy a gyerek 9-től 4-ig az oviban, ő pedig a munkahelyén van, ráadásul a személyisége fejlődéséhez kell is más gyerekek társasága. Nem elfelejtve azt a nagyon fontos tényt, hogy ezzel a nő is pénzt keres, mellyel a család anyagi helyzetéhez járul hozzá. Nagyon nehéz a mai Magyarországon megtenni, hogy csak a férj dolgozzon, általában lehetetlen egyetlen fizetésből normálisan kijönnie egy átlagos anyagi körülmények között élő 1-2 gyermekes családnak, arról nem is beszélve, hogy nekem például alapvető igényem, hogy a szellemi-agyi kapacitásom ki legyen használva, magyarán egy idő után már nem akarok egész nap gütyögni és barbizni.
Persze ehhez kell egy olyan munkahely, ahol támogatnak ebben, akár azzal, hogy részmunkaidőben tudsz dolgozni, akár azzal, hogy hetente 1-2 alkalommal otthonról tudj dolgozni és nagyon fontos, hogy kell egy támogató férj, elsősorban. Nagyon sok pozitív példát látok erre is a munkahelyemen, sokszor köszönnek el úgy férfiak, hogy na, megyek, ma én megyek a lányomért/fiamért. Kell egy társ, aki segít abban, hogy könnyebb legyen kivitelezni a hétköznapokat úgy, hogy a feleség is dolgozik, tanul, ésatöbbi. Gondoljunk csak Virág-Erdélyi Zsófia olimpikonunkra, aki kisgyerek mellett készült az olimpiára, most pedig már 2 gyermek mellett edz és készül. Nyilvánvalóan van mögötte egy támogató férj, család.
Én most a saját szemszögemből mutattam be ezt a kérdést, ha valaki másképp csinálja/csinálta, szíve joga. Annak nem szabad(na) megtörténnie, hogy engedjünk a társadalom/család/férj nyomásának és mondjuk csak azért maradjunk otthon, mert a környezetünk azt várja el. Láttam már erre is nagyon közeli példát, ami végül megoldódott, de nem kevés noszogatásba és próbálkozásba telt, hogy sikerüljön.
Nem hiszem, hogy hosszú távon boldog lenne az a gyerek, akinek az anyukája arra vágyik, hogy dolgozhasson végre egy kicsit, de nem mer, mert "mit fognak szólni". Semmit. Ha meg mégis, akkor el kell engedni. Közhely, de nagyon igaz, hogy általában az érzi szükségét, hogy kommentálja a történéseket meg beleszóljon bármibe, ami nem úgy történik, ahogy szerinte kell, és amihez úgy egyébként nincs köze, mert a saját életére nincs hatással, aki nem elégedett az életével, önmagával. Tudom, könnyű ezt mondani, de én egyre inkább tanulom, hogy nem érdekel mit szólnak mások ahhoz, hogy ÉN hogyan élem az életemet. Éltem már annyit a saját életemben, hogy el tudom dönteni mi a jó és mi a rossz nekem és igyekszem olyan emberekkel körülvenni magam, akik támogatnak.
Aztán az is lehet, hogy megszületik az első gyerekünk és teljesen megváltozik a véleményem, teljes mértékben kiteljesedem a 0-24 gyereknevelésben és soha többet nem akarok mást csinálni. De erre nagyon kevés esélyt látok.
